Címer
A címer: Kék és sárga alapon egy körbe tekeredő sárkány, középen egy kutya, szájában égő fáklya.
Nagylengyel, sőt környéke nagy jótevője volt az itt élő Sárkány főnemesi család, -birtokuk főleg Nagylengyelben, Ormándlakon, Babosdöbrétén, de Mindszenten is volt. Az Ormándlak közelében lévő “Sárkánysürü” őrzi emléküket.
A nagylengyeli templomot Árkosházi Sárkány Gábor, építtette, melyet 1787-ben szentelték fel.
A család címerében természetesen szerepelt a sárkány motívuma, s mint tudjuk kék és sárga alapon. A középen lévő, szájában égő fáklyát tartó kutya Szent Domonkos jelképe, kinek tiszteletére épült a nagylengyeli templom.
Ez a kutya – ábrázolás látható az oltárképen is, szent Domonkos alakja mellett, és nagyméretű faszobra lábainál is ott van, – mint minden szent Domonkost ábrázoló alkotáson általában megtalálható. Ugyanis, amikor Domonkost édesanyja még a szíve alatt hordozta, különös álmot látott: Egy kutyát, mely égő fáklyát visz a szájába, és amerre szalad minden felgyullad.
A nemes úrhölgy álmát elmondta öreg papjának, aki ezt mondta neki: A te gyermeked olyan hű lesz Jézushoz és egyházához, mint a jó kutya a gazdájához, és Krisztus világosságát fogja terjeszteni, szeretetének tüzével lángra lobbantja a világot. Szent Domonkos a nagy eretnekségek korában (1200-as évek) ezreket hozott vissza az egyházba az evangélium hirdetésével és főleg a szeretet és jóság erejével. Szerzetesrendje, melyet pápai jóváhagyással alapított, ugyanerre törekszik 800 éve a világon.
A kutya szájában lévő égő fáklya emellett jelképezi a gázlángot is, hiszen a zalai kőolajat először Nagylengyel határában találták meg az amerikaiak.
Tehát az égő fáklya a nagylengyeli olajmezőt is jelképezi.