Nagylengyel SE

 

Községünkben 1952. szeptember 5 –én  az itt letelepedett olajbányászok sportegyesületet alapítottak. A szervezés motorja Csáth Béla nevű fúrómérnök. Az egyesület neve  „Nagylengyeli Bányász Sportkör" volt. Első elnöke Bedő Vince. Beneveztek az 1953. évi járási labdarúgó bajnokságba. A régi pálya a Pityerlapon volt, az öltöző pedig Kaptafaluban. / ma Gellénháza/

 A labdarugó pályát a 2000-es évek elején alakították ki, utána épült meg az öltöző. A mai egyesületet Balog Ferenc /képviselő/ kezdeményezésére 2006 nyarán alapították. Hivatalos bajnoki keretek között csak labdarúgó tevékenység folyt, folyik.

A csapat először a 2007/2008-as bajnokságba nevezett, a Zala megyei Bajnokság zalaegerszegi csoportjának 4. osztályába. Az egyesület elnöke Kocsis Csaba lett, Babati Gyula és Babati Ferenc irányította a szakmai munkát.

A következő években erős középcsapattá váltunk. A megyei 4., majd átszervezések után a megyei 3. osztályban. Az 5. és a 6. helyezések mutatták, hogy jó úton haladunk, egészen  2011. nyaráig, amikor több meghatározó játékos távozott, befejezte pályafutását illetve más csapatokba igazolt.

A következő két szezon a csapat újjáépítésével telt, nem túl kimagasló eredményekkel, 8. illetve 10. helyezéssel.

A  2013/2014-es bajnoki évre nagyrészt nagylengyeli  és nagylengyeli kötődésű labdarúgókból sikerült egy erős keretet kialakítani. A csapat be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, megnyerte a megyei 3. osztály közép csoportját. 24 mérkőzésből 21 győzelemmel, 1 döntetlennel, 2 vereséggel zárt 118-20-as gólkülönbséggel. A bajnokság gólkirálya is a mi csapatunkból került ki Szalai Balázs személyében, aki 46 találatig jutott a pontvadászat során. Emellett a csapat a Magyar kupa küzdelmeiben is szép sikert ért el, egészen a 4. fordulóig jutott, ami az eddigi legjobb szereplés a sorozatban.

A bajnoki cím elnyerése után a csapatnak esélye nyílt a magasabb osztályba való szereplésre, de ez egyelőre nem szerepel a tervek között, mivel oda már ifjúsági együttes szerepeltetése is követelmény.
Viszont a sikereknek köszönhetően sok falubeli illetve környékbeli fiatal jelezte, hogy szeretne egyesületünkben szerepelni, ezért a 2014/2015-ös bajnokságra már két csapattal tudtunk indulni. A Megyei 3. osztály Északi csoportjában, ahol tartalék együttesünk is szerepelhet egy külön bajnokságban.

A 2014/2015-ös szezonban az erősebb bajnokság ritmusának felvétele és ütőképes ifjúsági együttes kialakítása volt a cél, hogy a következő szezonra csapataink készen álljanak egy esetleges magasabb osztályban való szereplésre.

A 2014 nyarán átadott röplabdapályát is sokat használják a fiatalok.

        

         

 

A 2015-2016- os bajnokságban a felnőtt és a tartalék csapat is a harmadik helyen végzett.

Gratulálunk minden játékosnak és ezúton is köszönet illet mindenkit, aki bármilyen formában hozzájárult a csapatok sikeres szerepléséhez.

          

 

A Sportegyesület asztalitenisz szakágának tagjai 2011 óta, minden év elején sikerrel rendezik meg a Ping-pong bajnokságot. A programon a településen élő játékosok mellett a környező községekből is érkeznek sportkedvelők. Az idei évben - a kártyajátékokban is aktív helyieknek köszönhetően - az esemény ulti-bajnoksággal is kiegészült, így nem csak fizikai, hanem szellemi szinten is megmozgathatták magukat a résztvevők.

2016 júliusában a Sportegyesület és az Önkormányzat közös szervezésében került megrendezésre a „SPORTraszállás napja”. A sportnapon kispályás labdarúgó mérkőzések zajlottak, amelyekre Bazitáról és Becsvölgyéről is érkeztek csapatok. A sportolni vágyók kipróbálhatták magukat 11-es rúgó versenyen, vízi fociban, strandröplabda, tollaslabda és boccia játékban is.

          

A településen elérhető sport- és egészségprogramok:

- modern tánc

- 50 felettiek tornája

- labdarúgó edzés

- kerékpáros- és gyalogtúrák

- Asztalitenisz bajnokság, Sportnap, Egészségnap, Tánchét

 

Sportlétesítmények a településen:

- kondicionáló terem

- aszfaltozott kézilabda- és kosárlabdapálya

- labdarúgópálya

- kültéri fitness park

 

 
 
  www.nagylengyel.hu